 |
Az adattárházak hőskorában csak stratégiai, azaz hosszú távra kiható döntések megalapozására használták az adattárházakat. Az alkalmazott technológia tökéletesen alkalmazkodott az ilyen feltételek mellett jelentkező elvárásokhoz. Néhány év alatt jelentősen csökkent a megvalósítási kockázat, ezzel együtt az árak is, amely a feltétele volt annak, hogy egyre több, egyre kisebb szervezetnél is létrehozhassanak ilyen rendszereket. Az elterjedéssel egyidejűleg folyamatosan tágult az elvárt szolgáltatások köre is. Jelentős akadályozó tényező volt azonban sokáig az, hogy az adattárházba bekerült adatok általában csak napokkal később jelentek meg az analízisekben. Ennek technológiai és hatékonysági okai voltak.
Mára ezek az akadályok elhárultak. A kritikus információk gyakorlatilag késleltetés nélkül jutnak el a végfelhasználóhoz, és épülnek bele a jelentésekbe, elemzésekbe. Ezzel megnyílt az adattárházak operatív és taktikai döntéstámogatási alkalmazásának lehetősége is. A napi, üzemeltetési döntések meghozatala során mostmár támaszkodni lehet egyrészt a legfrissebb adatokra/információkra is, másrészt a historikus adatokban felhalmozódott múltbeli tapasztalatokra is. Ezzel a döntéshozók – üzemeltetőktől kezdve a vállalati felsővezetőkig – korábban elérhetetlen támogatást kaptak a legjobb döntések meghozatalához.
2004. január óta a HP vállalkozik - Magyarországon elsőként és jelenleg egyedüli szállítóként - valósidejű adattárházak megvalósítására.
2006. végén a HP üzembe helyezte az első valós idejű adattárház technológián alapuló döntéstámogató rendszerét.
|